Ürgenagyika nemérti

Tartozom annyival, hogy elmondjam mi az az Ürgenagyika. ÜN maga a milenneha, terv, a jövőben koszáló kismalac ami a miénk lesz, ha jók leszünk. Tegnap egy mecsboksz ma egy bicikli holnap egy repülő. Vagy épp fordítva. Ürgenagyika az amit magunknak igérünk, mikor szomorúak vagyunk. Az amit örökre elveszítünk amikor elkezdjük végrehajtani a tervet. 

Kinyitja a postaládát, koppan a levél a hideg kövön vastag merített papírból a boríték rajta bordó tintával: Közösképviselő. 

Valami nyikorog a lépcsőházban, de lehet, a hinta az az utvaron. Kérem vizsgálja ki. Köszönettel. Fodor

És te fogod magad és elindulsz a kannáért

 Mostantól nevezzetek ürgenagyikának! – szólt

Ok, rendben, helyes! – mondták barátai –Miért is ne?

Köszi! – mondta és örült, tényleg, hogy ilyen rugalmas emberek közé került.

Vidéken volt, de ezt nem tudta.

Anyú, anyúúú, mi a különbség a sima között? – csípte el a kedves kis hangot ami az imént hagyta el a kislány száját.

Semmi. – hallotta a választ.

Új környezete lenyűgözte. Ünnep van, mindenki felveszi a szebbik szabadidőruháját, tehetősebbek vadászjelmezt öltenek, és ki mindenki a ligetbe. Korán kellett kelni, de ezt már megszokta ÜN. Az izgalom a tetőfokára hág, mert betolat egy mondhatni büdös járgány kamion. „Sipákolós” hirdeti az alkalmi plusz forgalmi rendszám és Volvo, a kis kör fölfelé nyíllal. Nagy ám a sokadalom is. Alkalmi aréna készül fa deszkákból, amit ezek a kedves emberek csak „trepni” néven emlegetnek. Oda se lehet férni? Na azt meglátjuk. Sipákolás, visitolás az tényleg. Van. Megdöbbenés, riadalom? Kevesebb. Elégedettség annál inkább, meg persze ellenőr. És hosszabbító és áram. Dulakodás az arénában. Indulatszavak, vakkantások, menekülés. Rossz helyre menekülés. Trapni ki, aztán be. Sokkolás, cibálás rátérdeplés. Kifingás. Öröm is van most már, diadal. Sok ember disznót győz, nyugtázza ÜN, sokat.

Az emberek a testeket különböző ötletes alkalmatosságokon alkalmi hajlégaikba viszik és hőkezelik, kapirgálják, mosogatják. Néhányan – különcök – szárított füvet hánynak a tetemekre és azt gyújtják be öngyújtóval, majd igyekeznek megfékezni a tűz terjedését. Közben egészen apró edényekből begyakorolt mozdulatokkal vegyszerillatú nedveket vesznek magukhoz. ÜN érdekes megfigyelést tesz. Nemi alapú megkülönböztetés van a munkák kiosztásában. Sőt. A külső megjelenés alapján is. Életkor alapján is. Fura ez a hely. Úgy látja ÜN, hogy többnyire öt csoport van. Az egyiket idősebb nőnemű egyedek alkotják, ők aprítanak, aztán vannak az idősebb hímnemű emberek, az ő jó részük a tetemet kapirgálja, majd különböző szerszámokkal – lapos fémdarabok főleg – elkezdik cafatokra szedni az áldozatot. Ők fehér ruhában vannak, valószínű azért, hogy jobban látszódjék rajtuk a vér, ez fontos része a rítusnak. A jobb kiállású egyedek díszes ruhában a kis bázisok kapujában állnak és vegyszer illatú nedvekkel, kelt tésztával és meleg szőlőlével kínálják a céltalanul tévelygőket, akiknek legfőbb gondja, már aminek panaszos hangot is adnak társaik felé, hogy nem hoztak magukkal a pillanatnyi fény rögzítésére alkalmas eszközeiket. Figyelem, panaszuk tárgya nem az általános, pusztán az adott helyzetben való birtoklás hiánya. Közben a fiatalabb egyedek fegyelmezetten elindulnak egy „plusz belsőség” feliratú jármű felé.

Szépen és kellemesen telik az idő. ÜN barátkozik, ismerkedik, kínálják. A folyadékok fogyasztásától bár elzárkózik, a tetemekből kifolyt nedv hagymával zanzásított és hőkezelt élvezetétől azonban nem. Finom. Nyugtázza, majd nyakába veszi a tábort, hogy megismerkedjen az emberek egy másik csoportjával, akik most felkeltették az érdeklődését. Ezek az emberek különböző ügyes trükköket eszelnek ki, hogy a bámészkodók zsebéből színes papírfecniket csaljanak ki, aha erre emlékszik, ez a pénz! A legfontosabb dolog. Vásározóknak hívják magukat. Később hatalmas pelyhekben hullani kezd a hó. Erre különböző képen reagálnak az emberek. Szóval nyugtázzák és valami ígéreteket kérnek számon. ÜN úgy dönt, hogy a zordra fordult időt a táboron kívül tölti el, a település főutcáján talál is egy megfelelő zugot. Úgy dönt, hogy itt biztonságosan magához vehet két deciliter szpájtnak vagy szprájtnak nevezett folyadékot és kellemesen elücsörög vagy egy órát.

Jé kisütött a nap, hogy milyen változékony itt ez a Március, az jó! Ha Március, akkor legyen már változékony és kell a pihenés, mert sok az élmény. Figyeljünk másokraaaa! Ne lépjen a lábamraaaa, jut mindenkineeeek. Hirtelen sokan lettek. Mindenhol és minden érdekes nekik, dalra fakadnak, ütemesen tipegnek is itt-ott. Kisebb, nagyobb körte formájú fadobozokra erősített fémszálakat pengetnek, rezegtetnek botokkal. Kicsit bántó a fülnek, de úgy tűnik ez olyan mellékhatás, amit az emberek simán kibírnak valami magasztosabb cél érdekében, amit ÜN a közösség energiáiban kutatva ért meg. Közben a tetemek eltűntek és helyüket felváltotta az étel. Étel, élelmiszer, hát persze kutat emlékeiben ÜN: kápsztáshús, kolbász, krumpli. Tülekedés, plasztik, tányér, villa. Állva és ülvecibálás. Kondérok, rotyogás.

Jó itt, ÜN úgy dönt, még nem megy vissza.